Az ingatlanpiacon sokszor halljuk, hogy minden a szakértelmen és a kapcsolatokon múlik. Én viszont hiszem, hogy néha a véletlenek is beleszólnak és a legjobb szakmai együttműködések születnek belőlük.
Egyik ilyen történetem Szekszárdon kezdődött. Pécsi ügyvédi partnerem keresett meg azzal, hogy egy ügyfele Tolna megye szívében, Szekszárdon szeretne lakást vásárolni, és megkért, hogy segítsek neki megtalálni az ideális otthont. Nagy lelkesedéssel kezdtem el böngészni az eladó ingatlanok között, és hamar találtam is néhány ígéretes lehetőséget.
Az ügyfél két lakást választott ki, amit szívesen megtekintene. Az egyik lakást egy magánszemély hirdette, a másikat pedig egy ingatlanközvetítő hölgy – Zsuzsi, a Zsuzsanna.Ingatlan tulajdonosa. Már az első telefonhíváskor nagyon kedves és segítőkész volt, sőt, azt is jelezte, hogy szívesen működik együtt velem.
Amikor találkoztunk, ő mutatta be az ingatlanját, én a háttérből figyeltem. A légkör barátságos és oldott volt, az ügyfél pedig azonnal beleszeretett a lakásba. Az ilyen pillanatokért szeretem igazán ezt a hivatást.
A megtekintés után elköszöntünk az ügyféltől, de Zsuzsival maradt még egy kis időnk beszélgetni, ismerkedni személyesen. Elmondtam neki, hogy a KDK Ingatlan alapítójaként ingatlan értékbecslőként, energetikai tanúsítóként és ingatlanközvetítőként dolgozom Szekszárdon és egész Tolna, Baranya megyében. Felajánlottam, hogy ha a jövőben lesz szüksége energetikai tanúsítványra vagy értékbecslésre, keressen bátran.
Az ügylet sikeresen zárult: az ügyfél megvette a lakást, az energetikai tanúsítványt pedig én készítettem el az adásvételi szerződéshez. Ez a közös siker egy új szakmai kapcsolat kezdete lett. Zsuzsanna.Ingatlan-nal azóta rendszeresen együtt dolgozunk: amikor értékesít egy ingatlant és szükség van energetikai tanúsítványra, sokszor engem kérnek fel a tanúsítvány készítésére.
Ma már nemcsak energetikai tanúsítványokban működünk együtt, hanem közös ingatlanközvetítéseket is vállalunk. A munkát teljes összhangban végezzük: együtt tárgyalunk az ügyfelekkel, közösen készítünk fotókat és videókat, felmérjük az ingatlan műszaki adatait. Az általunk közvetített eladó ingatlanok mind a KDK Ingatlan, mind a Zsuzsanna.Ingatlan felületein megjelennek, hogy minél több érdeklődőhöz eljuthassanak Szekszárdon és egész Tolna megyében.
Egy egyszerű telefonhívás indította el az egészet, de ma már tudom: ha két ingatlanos hasonló munkamorállal, emberközeli hozzáállással találkozik, abból igazi érték születik. Ki tudja, hová vezet még a közös utunk – lehet, hogy egyszer egy közös iroda lesz a következő lépés? 😊
Várom a folytatást.
Ha ismersz eladni vagy vásárolni vágyót Szekszárdon vagy Tolna megyében, keressél minket bizalommal!
Közösen segítünk értékbecslésben, energetikai tanúsítványban és ingatlanközvetítésben – hogy az ingatlanügyeid biztonságban legyenek az első perctől a szerződéskötésig.
📞 KDK Ingatlan – +36 20 314 5130
📞 Zsuzsanna.Ingatlan – + 36 20 526 4828
Köszönöm, hogy elolvastad!
Ha hasznosnak találtad a bejegyzést, nézz körül a honlapomon, ahol még több információt és lehetőséget találsz – akár ingyenes online konzultációt is foglalhatsz hozzám.
Kövess a közösségi média oldalaimon is, hogy ne maradj le a friss tartalmakról és kulisszák mögötti történetekről!
Valódi szakértelem az ingatlanod mögött – és melletted.
KDK Ingatlan – érték, energia, bizalom.